2014. december 23., kedd

Összesítés

2014 május 22-én mutattuk be a Kispadot. A Gondolat Generátor programnak és a FÜGE Tantermi Színházi Projektjének köszönhetően az idei év során 24 alkalommal játszhattuk az előadást.
Eddig összesen 595-en látták, ebből 528 diák volt, 67 felnőtt. Összesen 16 különböző iskola diákjai vettek részt a programon, az előadást az ország 5 különböző településén játszottuk.
Játszottuk fesztiválon (Bánkitó Fesztivál), szakmai közönségnek (Szakmai bemutató a Trafóban), és országszerte gimnáziumokban, szakközépiskolákban, szakiskolákban.

Ezen az oldalon olvashat egy rövid összeállítást, amit a kapott visszajelzésekből állítunk össze.

2015-ben pedig bemutatjuk a Kispad angol nyelvű változatát!

2014. december 6., szombat

Beszámoló a Kispadról a Socfest.hu-n


"Kicsengetnek, a tanítás folytatódik, a tanulók órára sietnek, és mi, jogilag felnőttek is visszatérünk a hétköznapi életbe.  A kemény témák ellenére is megkönnyebbülést érzek: talán mi is átírhatjuk a sztorink végét, akkor is, ha az eleje adott."

A teljes írás itt olvasható.

2014. október 17., péntek

Graffiti a padon

A parkban lévő padon graffitik vannak. Ma a diákok - többek közt - ezt alkották. Szerintem találó.



2014. október 10., péntek

Előadások

 
"Nekem arról szólt az előadás, hogy sok problémát nem tudunk egykönnyen megoldani, félretenni, nem tudjuk kidobni őket, mint ahogy a szemetet a kukába."  

Október 8-án a Váci Mihály Kollégiumban játszottuk a Kispadot, amiről a fenti mondatokat írta az egyik résztvevő.

Október 9-én a Budai Középiskola műszakis diákjaival töltöttünk két izgalmas órát. Köszönjük mindkét csapatnak és tanáraiknak!

2014. október 8., szerda

Kritika

"A sztorija egyébként egészen hétköznapi, ijesztően ismerős: gyerekkori sebek, alkoholizmus, elrontott házasság, munkanélküliség, és ami ezzel jár, bizonytalan lakhatás, rettenetes magány. Ami ebből következik, az az agresszió, a világ igazságtalanságának megélése. Bethlenfalvy figurája megfeszül azért, hogy megtudja az igazságot arról, hogy került ebbe a szorongató helyzetbe, ám mivel magával képtelen szembenézni, felelősök után kutat. Meg is találja őket, de nem a személyes életében, hanem arctalan társadalmi csoportokban, összeesküvés-elméleteket gyártva. Bevándorlók, zsidók, cigányok, újságírók, különösebben nem is kell gondolkozni rajtuk, az ellenségképek szépen bele vannak ágyazva a kollektív tudattalanunkba, régi ismerőseink ezek a mechanizmusok."
 
Megjelent Puskás Panni kritikája a Revizoron a Kispad szakmai bemutatójáról.



2014. szeptember 29., hétfő

Őszi előadások

Újra elkezdtük játszani a Kispadot. Szeptember 24-én a Harsányi János Szakközépiskolában voltunk, a 10. sz diákjaival dolgoztunk, nagyszerű élmény volt. A szakiskolások visszajelzéseit osztályfőnökük továbbította nekünk:


"Az előadás nagyon tetszett, és tükrözte a valóságos életet; hogy mi van a mai világban."
"Szórakoztató, élménydús, vicces nap volt. Maga az előadás profi és érdekes volt."
"Nagyon tetszett, eléggé érdekes volt. Furcsa volt a történet egy-egy része, de izgalmas volt nézni. Úgy mesélték a történetet, mintha mi is részei lennénk; izgalmas volt átélni a sztorit.
Jók voltak a feladatok. Nekem az a rész tetszett, amikor a kisbabának meséli el az álmát."
"Tetszett, hogy olyan közvetlenek voltak velünk, mintha régóta ismernénk egymást. Kedvesek és segítőkészek voltak."

Szeptember 25-én a Trafóban tartottunk szakmai bemutatót. Októberben a Tantermi Színházi Projekt támogatásának köszönhetően több budapesti és vidéki iskolában is lesznek előadásaink.

2014. szeptember 10., szerda

Kispad - szakmai bemutató


Időpont: Szeptember 25. csütörtök; 15.30 - 18.00
Helyszín: Stúdió terem, Trafó; 1094 Budapest, Liliom u. 41.

 Az InSite és a Trafó tantermi előadásának szakmai bemutatóján felnőtt vendégeinknek kínálunk lehetőséget arra, hogy megnézzék a Kispad c. előadást, és résztvevőként kipróbálják a hozzá kapcsolódó interaktív programot.
A szakmai délután a Gondolat Generátornak – a Trafó színházpedagógiai programjának - bemutatásával indul, és a saját élményű színházi nevelési előadás után egy elemező beszélgetéssel zárul.  

2014. szeptember 5., péntek

2014. július 22., kedd

Bánkitó Fesztivál

Július 17, Bánkitó Fesztivál. Mi jól éreztük magunkat, izgalmas volt fesztivál-helyzetben is kipróbálni a programot.

A kísérletről még egy cikk is említést tesz:
"Erre már azért is megérte beülni, mert az előadás alig három perc alatt tűpontos kordiagnózist hívott elő a nézőkből." Itt olvasható a teljes cikk, bár el kell mondjuk, hogy mi nem pont olyannak láttuk a fesztivált, mint amilyennek a szerző...

Szeptembertől meg a Tantermi Színházi Nevelési Projektnek köszönhetően ismét iskolákban.

2014. június 12., csütörtök

Foglalkozás fotók

Tóth Ridovics Máté készített fényképeket a Kispad egyik foglalkozásáról. Ízelítőként pár kép:

2014. június 8., vasárnap

Előadások

A Trafó Gondolat Generátor programjában résztvevő osztályok vettek részt a Kispad első előadásain. Az Apáczai Kollégium, a Klebelsberg Gimnázium, a Vörösmarty és a Bethlen Gábor Gimnázium diákjaival gondolkoztunk közösen a látott és halott történeteken.
Hamarosan elkészülnek a fotók, és a nyár során egy rövid videó is fog készülni a programról. Élőben pedig legközelebb a Bánkitó Fesztivál keretében lehet részt venni a programon.

2014. május 12., hétfő

Készül a Kispad

Május végén mutatjuk be a Trafóval koprodukcióban készülő tantermi komplex színházi nevelési előadásunkat.

Egy parkban babakocsit tologatva sétál egy férfi, majd megpihen egy padon. Eszik, újságot olvas, mesél az alvó csecsemőnek. Olyan dolgokról, amik vele történtek és olyanokról, amikről hallott. A történetein keresztül kerülünk egyre közelebb ahhoz a világhoz, amelyben él, azokhoz a problémákhoz, amelyekkel küzd. A dráma a csecsemő sorsáról szól, mi lesz egy emberrel, aki éppen ebbe a világba született.

A Kispad olyan narratívákat hoz játékba, amikkel diákként és felnőttként nap mint nap kikerülhetetlenül találkozunk a buszon, a rádióban, az interneten…és egyre élesebben határozzák meg az életünket. A történetek szereplői bankárok, politikusok, cigányok és bevándorlók, a narratívák pedig újra és újra azt a kérdést vetik fel, hogy mennyire határozzák meg gondolkodásunkat a közbeszéd fordulatai, a gyakran ismételt történetek.

A Kispad szerzője és rendezője Chris Cooper, a nemzetközileg elismert brit színházi nevelési szakember, a birminghami Big Brum társulat művészeti vezetője.

Színész-drámatanár: Bethlenfalvy Ádám
Drámatanár: Sebők Bori, Szilágyi Sára
Jelmez, kellék: Ceri Townsend
Író - rendező: Chris Cooper